Jubileumi CD - Marczibányi téri Kodály Iskola Gyermekkara

6-10. osztályos tanulók alkotják az iskola gyermekkórusát, mely heti 4 órát tölt kórusművek tanulásával. Elődei rendszeres résztvevői voltak országos és nemzetközi zenei rendezvényeknek, versenyeknek. A kórus a 2001-2002-es tanév óta, mely a szerkezetváltás utáni első éve volt, kiemelkedő sikereket ért el. 

  Már 2003 júniusában csodálatos élményekkel tértek haza a Komlón megrendezett Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztiválról. A zsűri szöveges értékelést készített minden résztvevő kórus művészi teljesítményéről. Iskolánk gyermekkórusát így értékelte: "Nagyon igényes műsor, kultúrált előadásban. Megbízható tempó, hajlékony dallamvezetés jellemzi muzsikálásukat. Láthatóan példamutató az együttműködés a két karnagy munkájában".

2010-2011-ben a XIII. Nemzetközi Kórusversenyen a két karnagy elnyerte a Kardos Pál alapítvány különdíját a "tiszta intonációért és a hiteles formálásért" .

 

 A Marczibányi téri Kodály Iskola Gyermekkara és Leánykara évtizedek óta eredményes résztvevője a hazai és nemzetközi versenyeknek, fesztiváloknak.

 A kórusok repertoárján a régi zenétől a kortárs művekig szinte minden korszak alkotásai szerepelnek. Romantikus művek főként a Leánykar előadásában hangzanak fel, pl. Fauré mise-tételek és motetták, illetve Rossini alkotások. Kodály művek, gyermekkari, leánykari és vegyeskari kórusművek, mindig nagy számban hallhatóak a koncerteken. Az utóbbi két-három évben a kortárs művek bemutatása, illetve nagy örömükre, a kórusnak írt művek ősbemutatói nyernek mind nagyobb teret. Tóth Péter, Kovács Zoltán, Fekete Gyula kóruskompozíciói mellett számos Kocsár, Orbán, Mohay és Szőnyi kórusművet énekelnek.

A két kórus kiemelkedő tevékenységéért rendszerint szakmai elismerésben részesül, a rendezvényeken, fesztiválokon nyújtott magas színvonalú fellépéseiket siker övezi. A tiszta, egységes, csiszolt hangzásról, a zeneművek korhű tolmácsolásáról a szakmai zsűri számos alkalommal elismerően szól.

 A versenyeken a gyerekek számos új tapasztalattal gazdagodnak, zenei látókörük bővül, mindez személyiség-fejlődésüket is kedvezően befolyásolja. Egy-egy rendezvény után, akár ők is megválaszolhatnák, hol van a magyar zenei kultúra helye Európában, mindarról, ami számukra természetes, ilyen helyzetben derülhet ki, mekkora kiváltság és lehetőség.

 A Kamarakórus a leánykar tagjaiból alakult, repertoárjukon alapvetően nehezebb kortárs művek szerepelnek.

Karnagyaik: Őri Csilla és Uhereczky Eszter, akik 2000 óta vezetik közösen az iskola kórusait.

 

 Őri Csilla karnagy

  Zenei tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Középiskolai Énektanár- és Karvezetőképző Tanszakán végezte.  Főtárgy  tanára Makláry József volt. 1985 óta dolgozik a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zeneiskolában ének-zenetanárként, kórusvezetőként.

  1988-2000-ig az ELTE Énektanár-és Karvezetőképző Tanszakának gyakorlatvezető tanáraként tevékenykedett. Az 1998-99-es tanévtől a Kodály iskola zenei területének igazgatóhelyettese. 2004 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gyakorlatvezető tanára. 2006-ban a IV. Kodály Zoltán Magyar Kórusversenyen elnyerte a Zeneakadémia Alapítvány Különdíját kimagasló művészeti tevékenységéért. 2008-ban az Artisjus Zenei Alapítvány díjában részesült, a zenei oktatásban végzett kiemelkedő munkájáért. 2009 óta a Marczibányi téri Kodály Iskola igazgatója, 2012 júniusától a Magyar Kodály Társaság Elnökségi tagja.

 

Uhereczky Eszter karnagy

Zenei tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Középiskolai Énektanár- és Karvezetőképző tanszakán végezte 1986 és 1991 között. Főtárgy tanárai Párkai István és Hartyányi Judit voltak.

   1991 óta dolgozik a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zeneiskolában ének-zenetanárként, kórusvezetőként. 2004 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gyakorlatvezető tanára. 2006-ban a IV. Kodály Zoltán Magyar Kórusversenyen elnyerte a Zeneakadémia Alapítvány Különdíját kimagasló művészeti tevékenységéért. 2008-ban az Artisjus Zenei Alapítvány díjában részesült, a zenei oktatásban végzett kiemelkedő munkájáért. 2010-től a Nemzetközi Pető Intézet ének-zene módszertan tanára. 2014-től a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának docense.  2015-ben szerzett DLA tudományos fokozatot a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Doktori értekezésének címe: Kardos Pál öröksége a gyermekkari hangzásépítésben.

 

 

Eredmények:

2012-2013
VI. Kodály Zoltán Magyar Kórusverseny                          I. Díj Arany minősítés

2011-2012
Vendégszereplés Litvániában, a Vilniusi Magyar Nagykövetség meghívására

2010-2011
Éneklő ifjúság minősítő hangverseny                               Év kórusa cím

2010-2011
XIII. Nemzetközi kórusverseny II.Díj Arany diplomával        II. Díj kategória győzelem

2009-2010
  V. Kodály Zoltán Magyar Kórusverseny                         I. Díj  Arany minősítés

 2008-2009
VI. Nemzetközi kórusverseny – Velence, Olaszország        I. Díj kategória győzelem

2007-2008
    Éneklő Ifjúság Minősítő Hangverseny                          Év kórusa cím

2006-2007
    IV. Kodály Zoltán Magyar Kórusverseny                      Arany minősítés I. Díj
                                                                              Zeneakadémia Alapítvány különdíja

2005/2006
     Éneklő Ifjúság Minősítő Hangverseny                         Év kórusa cím

2003/2004
     Budapesti Éneklő Ifjúság Minősítő Hangverseny           Év kórusa cím

2002/2003
IX. Nemzetközi Kórusverseny Budapest                           I. fokozatú Arany Diploma

 

Partnereink

 
Marczibányi téri Kodály Iskola - Minden jog fenntartva